Sajnos egy szempillantás alatt elrepült a strasbourgi három hét. Ismét kezdődik a megszokott hétköznapok rendje.
De még élénken felvillannak az emlékek.
Az egyik pillanatban eszembe jut az érdekes konstruáló foglalkozás, ahol a gyerekek műanyag palackok és ragasztószalagok segítségével ízületeiben mozgatható kezeket és lábakat készítettek hatalmas emberi alakokhoz.
A következő percben Thierry brazil ütőhangszeres óráira gondolok. Elképesztő, hogy tapssal, dobbantással és csettintéssel milyen ritmusokat lehet előcsalni. Lélegzetelállító személyes varázsa és kedvessége végig lekötötte a kicsik figyelmét. Kisugárzásával és mosolyával minket is elbűvölt.
Hirtelen felrémlik előttem a vendéglátóinknak tartott magyar estünk fantasztikus hangulata, vagy az általuk készített búcsúvacsoránk egy-egy mozzanata.
Jelentkezésemtől kezdve éreztem, hogy csodálatos lesz Strasbourgban. Tudtam, hogy pozitív impulzusok és benyomások érnek majd, de arra álmomban sem gondoltam, hogy a három hét minden perce megérint.
Szerető törődést kaptam a francia MUS-E önkéntesektől. Sokat tanultam a foglalkozásokat vezető művészektől. Örömmel vettem részt nyelvtan és matematika tanórán, amelyet szakmai beszélgetés követett, ahol megismerkedhettem a francia iskolarendszer koncepciójával.
Érzelmileg feltöltöttek a kötött programokon kívüli múzeumlátogatások, kirándulások és kóruspróbák. A különféle találkozók alkalmával betekinthettem a kint dolgozó magyarok életébe is.
Legtöbbször azonban a csapattársaimra gondolok. Nagyon hiányoznak a hosszú sétáink Magdival, Imi szívhez szóló gitárjátéka és a közös nagy nevetések. Örök élmény köt össze hármunkat. Felejthetetlen és megismételhetetlen.
Szandra
