Kedves Olvasók!
Ez a kedd sokáig meg fog maradni emlékeimben. Ezen a szeles, változékony időjárással megáldott napon találkoztam először két intézmény gyermekeivel is, pillanthattam kicsit bele az itteni oktatás rendszerébe. A Catherine iskola épülete egy rendezett, tiszta, ugyanakkor „lakótelepi feeling”- es külső kerület közepén helyezkedett el. Néhány vaskorlát kikerülésével máris az épületbe jutottunk, ahol még tartott a szünet. Táncórára érkeztünk, itt a tánctanárnő, Claudine már mindent remekül előkészített. Profi és könnyen mozgatható, saját(!) Yamaha aktív hangrendszer, 8 csatornás keverő, Pioneer DJ (változtatható sebességes) CD lejátszó és hosszabbítók már a helyükön. Bemutatkoztunk, helyet foglaltunk. A diákok is befutottak. Leültetve Claudine arról faggatta őket, hogy mit tudnak Magyarországról, majd bemutatva bennünket néhány kedves szóval, mesélt hazánkról. Az előtérben zajló másfél órás foglalkozás nagyon megfogott. Az igen vegyes összetételű gyermekek kis játékos bemelegítés után átvették azt a produkciót, amelyet a közeljövőben szüleiknek adnak elő. Partvissal és porronggyal rendkívül játékos, humoros és kedves tánc állt össze –afrikai zenére-, amelyet a kisdiákok is láthatóan élveztek. Claudine velük együtt hihetetlen intenzitással, teljes erőbedobással irányítva csinált végig. Mivel többször is elpróbálták a kis lurkók, így elég jól kifáradtak. Az összeülés, megbeszélés után jött egy újabb afro-amerikai muzsika. Erre egy vadonatúj koreográfiát kezdtek el, szinte csak utánzással, fázisokra lebontva, ismételgetve, kis magyarázó instrukciók mellett. Bizony jól előrehaladtak vele óra végére, amelyet aztán megint együtt értékeltek. Nekem rendkívül tetszett a művésznő, Claudine határozottsága, segítő készsége, pedagógiai érzéke. Minden táncmozdulata profi, balett alapokra épülő, de a modern tánc jegyeit is magában hordozó volt. A mozgáskultúrája, kisugárzása is nagyon megfogott. Ügyesen követték a gyerekek, néha-néha elfáradtak, de inkább agyban, mint fizikailag, hiszen boldogan köszöntek el, majd mosolyogva indultak haza.
Ebéd után a következő 90 percre már egy új helyszínre, Gliesbergbe buszoztunk ki, „cirkusz-tánc” foglalkozásra. Az osztály hatalmas kört alakítva előbb parkettára fekve gyakorolta Eleonore vezetésével a különböző légzés-technikákat. Mellkasba kerülve miként emelkedik fel a váll, a tüdő, illetve a hasi légzésnél hogyan telik meg és keményedik a has, szélesedik derekunk. Ezt követően háromfős csoportra bontva önállóan próbálhatták ki a „ketten felemeljük és megtartjuk a harmadik társunkat” gyakorlatot. Érdekes volt látni azt, hogy a gyerekek milyen kreatívan kezdtek hozzá, kacagtak saját hibáikon, de előbb utóbb mégiscsak sikerült megvalósítani a kitűzött célt, amelyet aztán az osztály előtt ügyesen be is mutattak, kiváltva a többiektől a tapsos elismerést. A 6 fős „gúla” építését is kipróbálhatták, ami szintén nem bizonyult könnyű feladatnak. Az egyensúlyozáson, a fizikai erőn kívül az egymásra utaltságban és figyelésben is igen próbára tette őket. Így a csapatmunka igazi közösségfejlesztő oldalát is megismerhettük ennek a remek foglalkozásnak, amely gyorsan elrepült.
Vacsoránk után házigazdáink közül Isabelle hívott meg bennünket az általa vezetett női kórus próbájára, amely e csodás strasbourgi nap legszebb záróakkordja lett. Az együttes különböző korú hölgyekből áll. Pár perc alatt megtelt a kis terem, ahol aztán körbeülve rázendítettek. Hatalmas élmény volt hallgatni azt, ahogy különböző torkokból kristálytisztán, hihetetlen dinamikával, élettel telve énekelték gyönyörűségesen, népek, nemzetek dalait, néha sok szólamra szétnyílva. Mindezt csillogó szemekkel, boldog mosollyal arcukon, kipirultan. Többször borzongtunk az élménytől, az ott és akkor átélt csodálattól, s bizony nem egyszer könny is került a szemünk sarkába. Nagy örömömre gitárom segítségével én is bekapcsolódhattam a közös zenélésbe. Az egyik afrikai (angolai) anyuka előadása (Szent Annához szóló könyörgése) tette fel az i-re a pontot, vagy inkább felkiáltó jelet. Ezek után mindenkinek nehéz volt megszólalni… de újabb meglepetés következett: Isabelle arra kért, hogy tanítsunk meg nekik egy magyar népdalt, mi a Tavaszi szél mellett döntöttünk, amit hallás után két versszakkal, majd két szólamban hihetetlenül gyorsan, pár perc alatt gyönyörűen megtanultak és elénekeltek. Fantasztikus volt! Elbúcsúztunk, de a jövő héten, kedden ismét ott leszünk, megyünk. Isabelle invitálása érző lelkekre talált bennünk.
Boldogan, katartikus élménnyel gazdagodva ballagtunk haza, arról beszélgetve, hogy mennyire jó, hogy jelen lehettünk, s együtt átélhettük e „hétköznapi” csodát.
Imre
