"Nagy utazás, azt mondtad, hogy ez az élet! " (Bereményi Géza)
Holnap indulunk Strasbourgba, Kozma Attila kollégámmal és barátommal, hogy a pályázatnak köszönhetően hétfőtől részt vegyünk az ösztöndíjprogramban.
Nagy az izgalom. Csomagolás, pakolás. A mit felejtek itthon érzés erőt vesz az emberen. Túl hosszú lesz a kint töltött idő ahhoz, hogy három pólóval és egy nadrággal megússzuk a dolgot. Ülök a bőröndön, hogy be tudjam zárni. Közben azon gondolkozom, a bőröndhöz hasonlóan, bepakoltunk e mindent a lelkünkbe, ami kell. Mert végső soron az lesz a fontosabb. Mindazt a nyitottságot, érdeklődést és tanulni akarást, ami ahhoz kell, hogy azt a lehetőséget, amit most kaptunk a legjobban tudjuk kihasználni.
És persze az aggodalmak is velünk jönnek, remélhetően csak az első napig. Számunkra idegen kultúra, város, szokások, társadalmi és emberi kapcsolati módok. Gyerekek, akikkel majd találkozunk, akik természetesen franciául beszélnek. Ahogy mi nem. Eltekintve attól a pár mondattól, amit kötelező tudni minden valamire való művésznek. Képesek leszünk e majd eljutni hozzájuk, megérezni őket és képesek lesznek e megérezni, eljutni hozzánk. Bízunk benne, hogy igen.
Ha igaz, hogy egy pillanat képes megváltoztatni az életünket, akkor ez a hosszú idő mire lesz képes?!
Meglátjuk!
Naponta itt ezen a blogon beszámolunk majd arról a sok pillanatról, amit átélünk majd, hogy egy kicsit ti is megélhessétek velünk. Fogalmam sincs milyen lesz majd ez a beszámoló, de bízom benne, hogy meg tudjuk majd fogalmazni úgy, hogy ti is egy kicsit részesei lehessetek.
Na de folytatom is a csomagolást, hogy minden rendben legyen!
Szemán Béla
