Ahogy telnek a napok, gyűlnek az élmények és hatások. Nagyon jó érzés, ahogy a gyerekek hangosan és nagy mosollyal az arcukon köszönnek amikor meglátnak minket. Imádják a nevünket és jó sokszor el is mondják. Az órákon nagyon nagy energiával és lelkesedéssel vesznek részt. Megható, ahogy várják a visszajelzéseinket, hogy meg vagyunk e elégedve velük. Nagyon nagy a vágy bennük, hogy megmutathassák magukat. Persze szinte minden osztályban van legalább egy gyerek, aki nagyon zárkózott, csendes és visszahúzódó. De a feladatokat ők is rendesen végzik. Hihetetlenül élvezik, hogy mi más nyelven beszélünk. Imádják hallgatni, ha magyarul szólalunk meg. Összességében nagyon jó velük dolgozni, vagy csak figyelni őket, ahogy a helyi művésszel dolgoznak.
Még mindig meglepődök azon, milyen szigorúak és határozottak az iskolában a tanárok. Ahogy egy másodperc alatt teremtik meg a csendet. Van tekintélyük és ezt egy gyermek sem kérdőjelezi meg. A legutóbbi órán egy fiú kicsit lelazult és nem figyelt. Aztán azt vettem észre, hogy a tekintete összeakad a tanáréval. Egy szó nélkül a fiú megkomolyodott, és elvonul a terem végébe az ablakhoz. Némán nézett ki rajta, körülbelül öt percig. A többiek közben dolgoztak.
Ide tartozik az is, hogy szerettem volna az órákon fotókat készíteni arról, hogyan dolgozunk. Emlékbe persze, meg ide a blogra is. Ahogy az elsőt elkattintottam, szólt a tanár, hogy ezt nem lehet. Nem lehet képet készíteni a gyerekekről és természetesen tilos a már elkészültet is bárhol megosztani, megjelentetni. Így sajnos nem tudok nektek képekkel szolgálni az órákról.
Minden művész ember rémálma a korai felkelés. Na ebből bőven kijut nekünk. Fél hétkor kegyetlenül csörög az óra. A város másik végében kell lennünk az első órán. Ebből kifolyólag este már nem nagyon kell altató. Az idejét sem tudom mikor volt velem olyan, hogy este kilenckor aludtam már. Itt megtörtént!
Tegnap azon gondolkoztam a villamoson, milyen jó hogy mi olyan részeit is felfedezhetjük Strasbourgnak, amit egy átlagos utazó nem láthat. A napjaink nagy részét külvárosi iskolákban és azok környékén töltjük.Mindegyik arca más és más. Egyben hasonlítanak csak. Hogy rend és tisztaság van. Ugyan a gyerekek és a felnőttek öltözete nem olyan kifinomult, talán az autók is kopottabbak és régebbi modellek, de mindenhol rendezettek a parkok, az utcák tiszták és a játszóterek játékai is épek, biztonságosak. Talán csak annyiban más, mint a belső kerületek, hogy több színes bőrű embert látni, több a kendőbe burkolózott asszony. Jó hogy ezeket a részeket is láthattam.
Szeretünk itt lenni!
Béla
